Végre eljött azaz idő, amikor elmondhatom hogy készítettem menyasszonyi frizurát!
Kedves olasztanárom házasodik és engem ért az a megtiszteltetés hogy a menyasszonyának én készíthetem el a nagy napon a hajacskáját!
A történethez az is hozzátartozik hogy a leendő feleség nem kért lehetetlent: nem volt igény semmilyen komoly szalagkontyokra, hatalmas épített felhőkarcolókra (bár a rokokó frizurát szintén szíves örömest elvállaltam volna!!!), vagy egyéb olyan frizurára, amiben esetleg gyengének érzem magam.
Az elképzelt esküvői haj: elöl megemelt, feszesen hátrafogott, hátul pedig kissé fonott jellegű, loknis/berakott haj ami lehull a menyasszony vállára,- bár később kitaláltuk hogy legyen hátul lazán összefogva mert úgy meg elegánsabb, még herceg-kisasszonyosabb hatást érünk el. Tehát a cél egy nem nagyon merev, inkább lazább formai világ, mintha maga az ara készítette el volna, mégis azért sugallja az ápoltságot és lehessen látni hogy meg van csinálva.
Aki ismer az tudja, hogy az esetek nagy részében ha valamilyen hajat formára kell alakítani HBR-t alkalmazok, így tettem most is. Felül két nagy csavarót használtam, hátul pedig a legkisebbel dolgoztam. Két oldalt pedig jól hátrafogtam csipeszekkel, amik nem értek közvetlenül a hajhoz, hiszen odatettem egy-egy zsebkendőt az esetleges tűzés hibák elkerülése végett.
Az egy óra száradás után hátul kibontottam a passzékat de nem fésültem ki hogy tartós maradjon, majd két oldalt megtűztem és egy-két tinccsel eltüntettem a csatokat. Felül pedig tupírozás helyett kontybetétet használtam ami megemelte felül a hajat. Vigyázni kell ilyenkor mert még ha a kontybetét ugyanolyan színű is mint a vendégünk haja, akkor is látszódhat, ezért oldalról is el kell takarni hajjal.
A menyasszony teljesen elégedett volt, aminek rettenetesen megörültem. Nagyon izgatott vagyok én is! :-)
Nagyjából így történt a tegnapi munkám... ez még csak a próba volt, az esküvő másfél hét múlva lesz, természetesen arról is készítek fotót!
Hajra fel!
.jpg)
Sorry emberek, vakáción vagyok! Majd a júliusi nyári gyakorlatomon ha lesz valami érdekfeszítő, mindenképp kiteszem! De most szünet van!